Fesztiválok

  • All
  • Art
  • Eger
  • Fesztivál
  • Kiállítás
  • Koncert
  • Mozi
  • NESZ
  • Tábor
  • Veszprém
  • Default
  • Title
  • Date
  • Random
    • Eger
    • Fesztivál
    • Kiállítás
    • Fesztivál
    • Kiállítás
    • Koncert
    • Veszprém
    • Fesztivál
    • Kiállítás
    • Koncert
  • Veszprém, 2014

    Határok nélkül - 20-on Túl Speciális Művészeti fesztivál
    • Fesztivál
    • Kiállítás
    • Koncert
    • NESZ
  • Kecskemét, 2013

    Kihívás? Elfogadva! XXVI. Országos és X. Nemzetközi Speciális Művészeti Fesztivál
    • Art
    • Fesztivál
    • Kiállítás
    • Koncert
    • Mozi
  • Szolnok, 2012

    "pARTszélen" Speciális Művészeti Fesztivál, 2012 Szolnok
    • Koncert
  • Pécs, 2011

    "Játszva Látszom" Speciális Művészeti Fesztivál, 2011 Pécs
    • Koncert
    • Tábor
  • Szarvas, 2010

    "Nekünk a tegnap nem elég!" Speciális Művészeti Fesztivál, 2010 Szarvas
    • Fesztivál
    • Koncert
  • Debrecen, 2009

    "Közös hang" Speciális Művészeti Fesztivál, 2009 Debrecen
    • Koncert
  • Tatabánya, 2008

    "Engedj szabadon szárnylani!" Tatabánya
    • Koncert
  • Győr, 2007

    "Kalandra fel!" Győr 2007
    • Koncert
  • Szeged, 2006

    "(H)ARCAINK" Szeged, 2006
    • Fesztivál
    • Kiállítás
    • Koncert
  • Eger, 2005

    "Együtt kerek a világ!" Eger 2006
    • Eger
    • Kiállítás
    • Koncert

Színpadi játék, vers- és prózamondás (értékelés)

Szakmai értékelő: Fehér István, színművész

Mottó: A 80-as években Jászai Joli néni első filmjét forgatta. A nagy nyüzsgést érzékelve megkérdezte a rendezőt: „Aztán, édes fiam, mondd már meg nekem, hogy mennyibe kerül egy ilyen film?” A rendező mosolyogva válaszolta: „40 millió Ft-ba, Joli néni!”. Mire Joli néni elkerekedő szemekkel: „40 millió!!!? Aztán lehet, hogy nem is sikerül!”. Erre a rendező, már kevésbé derűsen: „Azért, csak sikerül az!” Mire Joli néni: „Nem lehet azt tudni, édes fiam!” N e m l e h e t a z t t u d n i…

Pécs. Ódon sikátorok, patinás épületek, barátságos kocsmák, laza elegancia, ráérős, derűs emberek (pécsiek – turisták), értő és érdeklődő figyelem. Talán, csak MI (a fesztiválozók) és a pizzafutárok rohangálnak fel-alá a városban – merthogy sok helyszínes, zsúfolt programos, igazán hajtós egy fesztivált tudhatunk magunk mögött, az biztos. 

Na és talán, volt még egy igazán színes, bűbájos társaság, akik körül fortyogott a levegő, amint ide-oda cikázva próbáltak csókokat cuppantani a színpadra lépők homlokára. Igen. A Pécsi Múzsáknak is fárasztó egy hetük lehetett.

Mindenesetre akár fárasztó volt nekik, akár nem, a „Játszva látszom” fesztivál körül folyamatosan érzékelhető volt a pécsi illetőségű múzsák jelenléte. És már korábban is, Pécs előtt is, hiszen a magyarszerdahelyi „ajándékkészítő” kollégák kezét is vezették akik – bár nem tudom mennyire lelkesedtek „vasarelys” ötletemért – minden képzeletemet felülmúlták Pécset idéző, esztétikus, fantáziadús és nagyon-nagyon munkaigényes alkotásaikkal. Köszönet érte!

És köszönöm az Egri Műhelynek, a műsorfüzet borító és a fesztiváli színpadkép megálmodását. Külön Csonka Erzsébetnek (Csonkynak), akinek már nem először sikerült hézagos, dadogós impulzusokból és információkból is kerek műalkotást létrehoznia. 
Köszönet Fábián Gábornak, hogy egy igazán kitűnő portrékiállítással ajándékozta meg a pécsieket és a fesztiválozókat. És a putnokiaknak, hogy művészi tudásukkal méltón indították útjukra a képbe zárt pillanatokat.

A nyitó este indítása mindig komoly fejtörést okoz az embernek, így igazán érthető, ha törekszik a tutira. Így kerülhetett sor a zsiraiak „Mindenen túl” előadására. 
Fábián Gábor még tanulja a színpadi dramaturgiát. Ahogy a fotóin és filmes munkáiban is a fekete-fehér kifejező erejét tartja a leghatékonyabb eszköznek mondanivalója megfogalmazásához, úgy színházában is ezek a „színek” és kontrasztok uralkodnak. De, míg a fotó villanása és a film vágási századmásodperce segít a dramaturgiában, történetvezetésben a színpadon más idővel dolgozunk. A színházban el kell hitessük a nézőnkkel a kiszámíthatatlanságot és el kell vessük az eleve elrendelés elvét. Például az „Angyali vidéken”-ben a gyönyörű portrésorozat végén az a rebbenő tekintetű hölgy mennyi titkot hordoz? Annyi titkot biztos, hogy bármi megtörténhet, hogy a sötétségből lehet fény, a feketéből fehér. És viszont. Szerintem az idei alkotásotok – az elvek feladása nélkül is – már követhetőbb, a befogadók által értelmezhetőbb megoldásokat mutatott a tavalyinál. Meg van a stílusotok, maradjatok ezen az úton – valamennyiünk érdekében!

Elek Tamást módomban volt tavasszal – a műfajnak megfelelő – kamaratérben meghallgatni Egerben. Nagyszerű élményt kaptam, akkor is, és itt a több száz fős nézőtéren is. Tamás, szerintem jövőre – bárhol legyen is a fesztivál – egy önálló estben gondolkodjál! Meg fogjuk teremteni hozzá a körülményeket. Köszönöm!

Kleopátra zenés színpadi játék. Már sokadik éve láthatunk szlovák szomszédainktól különböző bemutatókat a zenés színpadi játék műfajából. Elmondhatjuk, hogy mind kiállításában, mind formációiban talán az egyik leglátványosabb produkciót láthattuk tőlük Pécsett. Gratulálunk hozzá, viszont a történeti szál elég vékonykára sikeredett. Több dramaturgiát!

Budapesti Reménysugár Otthon: A szülők veszekednek. A rácsok között élő gyermek képzelete megelevenedik, s megtelik a színpad oroszlánnal, ólomkatonával, Szabó Lőrinc versekkel, dalszövegekkel. Viszont ezen a napon ezek a történet darabkák nagyon különállóak maradtak. Nem voltak képesek összeállni egy kerek egésszé. Vagy egy szereplőnek, vagy egy tárgynak, de valakinek mindenesetre segítenie kellett volna a befogadókat.

Pusztataskony. A technikai malőrökön elegánsan léptek túl. Gyönyörű patak folydogált a Pécsi Nemzeti Színház deszkáin. Nagyon szép képeket találtatok ki, remekül használtátok a teret, és láthatóan többféle játékstílusban is otthon érzitek magatokat. Mégis azt kell mondjam, hogy a ballada lineáris történetvezetését követve más eszközöket is kellett volna alkalmazni az őrület ábrázolásához. És ezt csak azért, hogy a szándékaitok és a drámai hatások jobban érvényesülhessenek.

A drávatamásiak „Kérész” ötlete remek. Kicsit több történet (több ritmus és több eszköz), és ennél nagyobbat is üthettek.

Boros Zsuzsanna nem vállalta túl magát, viszont Petőfi Sándor, rövid remekjét egyéni hangon, nagyon szép stílusban adta elő. Köszönjük.

Alapvetően mulattató ötlet az Ásotthalomra betelepülő mexikói nagycsalád története. Viszont a szövegre épülő dramaturgia egy idő múlva nehézkessé, vontatottá válik. Inkább mozgáshumorra és villámtréfákra épülő szerkezetet javasolnék, már csak a család tagjainak a bemutatására is. Szövegolvasás tilos, és a közös zenehallgatás is!

A polgárdiak Honfoglalása az elmúlt években kialakult dramaturgiára épült. Mégis azt kell mondjam, hogy ami tudott működni Debrecenben, vagy Szarvason, az Pécsett inkább zavaró volt. Lehet, hogy apróság a sámán nyakában lévő vörös csillag – de engem kizökkent, és ugyanígy a saját szövegek lazasága, a hamiskás ének, és az éppen csak jelelés. A Pillangó kisasszony történetekbe szerelmes voltam, az a stílus nagyon jól állt nektek.

A bélapátfalvi Danyi Nándor jó képességű versmondó. Úgy érzem, hogy ennél az iskolás, dallamkövető versmondásnál sokkal-sokkal többre is képes lenne. Inkább történetek mesélését javasolnám (lehet verseset is), hogy minél előbb megtalálhassa a saját színpadi stílusát.

Az „Üssed, üssed botocskám” talán az elmúlt évek legsikeresebb nagykanizsai előadása. Jó a játéktér kijelölése, és a történet átkötései. Kerek, követhető, élvezhető előadás. Talán a káromkodás helyett a kalapcsapkodást javasolnám. A kocsmárosék ne csak bejöjjenek, hanem sunyin figyeljenek is. Gratulálok.

A szolnokiakat, azt hiszem kicsit megviselte a háttérben történő apró hibák sorozata. De előadásuk – a Tékozló fiú története – világos és tiszta dramaturgiát mutatott, az új tagok tökéletesen vették föl a csapat ritmusát. Talán az élményünk egy nyugodtabb rákészüléssel sokkal nagyobb is lehetett volna. De az összfesztiváli szereplésetek így is unikum. Köszi!

Amikor szerkesztettem a forgatókönyvet, felakadt a szemem a miskolci ÖMÉFA nevezésén. Karl Valentint játszani a Műhely fesztiválján???! Abszurd humort? Szöveges abszurd humort?! 
Hát, kérem, ezt is lehet! Nagyszerű volt! Kitűnő elemzés, csodás színészvezetés, remek alakítások, és ami a legfontosabb, értő és hálás közönség. Én is hálás vagyok az ötletért, a megvalósításért, és hogy gazdagítottátok a színjáték szerzői palettáját.

Fiatalságukkal, csillogó tekintetükkel és odaadó koncentráltságukkal üde színfoltjai fesztiváljainknak az Egri Műhely színjátszói. Tiszta, végig jól követhető, kitűnő tempójú előadást láthattunk tőlük. Nagyon egyben van a társaság.

Az elmúlt években már megszokhattuk, hogy lengyel barátaink mennyire komolyan veszik színházi munkájukat. Soha nem fedezhetünk fel véletlenségeket, átgondolatlanságokat produkciójukban. A színház minden szegmensében, legyen az zene, jelmez, színészi játék vagy rendezés, igazi profik. Mégis, fontosnak tartom, hogy talán az idei Psichomachia előadásuk állt legközelebb a szívemhez. Igazi viszonyok, konfliktusok, kezek és szemek vonzották és taszították egymást a színpadon. Köszönjük a Figiel fellépését.

A Personimages „Volt egyszer… az Univerzum” kompozíciójával több problémám akadt. Bombasztikus videotechnikájuk annyira kitágította a teret, hogy az emberi lépték – és maga az ember – szinte tökéletesen megsemmisült benne. Óriási energiát vitt el a videotechnika és az emberi színjáték csak statisztálni tudott ehhez. Egy arányosabb előadás szerkesztés barátságosabbá tehetné ezt a történetet.

Nem így a bánhalmai Fenyves színjátszók. Ha ti (lányok) összedugjátok a fejeteket, abból mindig SZÍNHÁZ bújik ki! Remekül ötvöződik közismert történet a csak rátok jellemező „karakterhumorral”. Talán idén egy kicsivel több volt a felkészítői jelenlét, de bánja kánya, könnyed volt és élvezetes. A színpadon lévőknek és a nézőknek egyaránt. A bábtechnikát meg majd megtanuljátok.

Nem túl sok embernek sikerül egymagában betölteni a Pécsi Nemzeti Színház színpadát, de egy fiatal versmondónak azt hiszem mégis sikerült. A színpadra lépésétől érződött a versekben való jártasság, az olvasottság, a tisztelet, lélekismeret, empátia és az odaadás. Remek barátok, értő és érzékeny elemző munka van a háttérben. Köszönjük Makula Rómeónak, hogy bemutatta nekünk ezt a képességét is.

Gulyás Erika. Nagyon kedvelem, nagyon tisztelem azt a munkát, amit végzel. De! Szétaprózódsz! Egyszer próbáld ki, hogy mi történi akkor, ha adsz magadnak elég időt egy versre! Tényleg, várom!

Pécsett is remek volt a Nyitni-Kék. Bár – szerintem – nem tudtatok a tavalyi bombasztikus sikeretekhez felérni, viszont idén kiderült, hogy a szarvasi siker nem egy véletlen, hanem átgondolt, gondos, szeretetteljes munka eredménye volt. Erről kell szóljon a munkánk. Jó kezekben vagytok, hajrá!

Keresztesi Tünde igazi művésznő. Akkora hittel és alázattal adja át magát a színpadnak, hogy szerintem a legszőrösszívűbb kritikusokkal is elfeledteti, hogy a versmondás szakma is lehet, nem! A versmondás alkotás. És olyan alkotás, ami magával ragad és oda visz, ahová az alkotó csak akarja. Nagy-nagy köszönet az értő segítőnek!

Ismerve a magyarbánhegyesi adottságokat – szerintem Szarvason is legalább 300%-ot teljesítettetek – már az is csoda számba megy, hogy évről-évre igyekeztek megújulni, és varázspálca nélkül varázsolni. Mégis, a színjáték kapcsán nem állhatom meg, hogy elmondjam, a színház nem a szövegen, hanem leginkább a történeten múlik. Aminek van eleje, közepe és vége. Bele kell kerüljetek ti is és én is a Történetbe! És ahogy a nevezésetekben írtátok „komolyabban kell foglalkozni a színjátszó körrel”. Tegyétek ezt. Mondom mindezt nagy szeretettel.

A pécsi Bioritmus előadása megosztotta a szakmai közönséget. Mennyire tekinthető integrált előadásnak az, ha a fellépők között éppen csak fellelhető a sérülti jelenlét? A másik problémát meg valószínűleg az jelenthette, hogy a „Tavaszi zsongás” jelmezei és színpadi kiállítása több pénzbe kerülhetett, mint a fesztivál valamennyi színházi előadásának összköltségvetése. Ez valószínűleg igaz is lehet. Mégis, imádom, ha elvarázsolnak, és láthatom, hogy valakik nagyon komolyan értően és tehetséggel gondozzák a művészpalántákat, és nagyon odafigyelnek a nézőtéren ülők ízlés- és lélekformálására. Az igaz, hogy a produkció inkább a MEGLEPETÉS műsor kategóriájába tartozott, de akár így, akár úgy nézem, nagy VARÁZSLAT volt. Köszönjük, hogy élvezhettük.

Magyarszerdahely: Dzsungel könyve. Annyira bánt, hogy a folyosói értékelésen kutyafuttában félreérthettük egymást. Ti nagyszerűen dolgoztok. De könyörgöm, bele ne pusztuljatok az apró munkák sokaságába! Az „Óznál” tökéletes arányai voltak az előadásotoknak, itt meg annyira túlsúlyba került a kiállítás, hogy a történet belső értékeinek megmutatásától vonta el a figyelmemet. A „tátikát” meg mindig, és mindenhol következetesen ellenzem. Jó munkát!

Darvastó. Fogalommá váltatok az elmúlt években. Talán ennek a – saját magatok teremtette nimbusznak akartatok megfelelni, amikor a „Mamma Mia” színpadi adaptációjára vállalkoztatok. Hát igen. Nem lett kész. Látva a heroikus küzdelmet az anyaggal – eddig is szerettem a hozzáállásotokat – most még inkább szeretem. Az előadás utáni megbeszélés pedig csak igazi, érett alkotótársakkal volt lehetséges. Lehet, hogy túl sokfelé túl sokat vállaltatok az elmúlt időkben. Vigyázzatok magatokra és az alkotókedvetekre!

A szolnoki Hajdú Rézinek a színpadon a helye. Mosolygós, kerek személyisége magával ragadó. Viszont a saját örömét is meg kell teremteni az alkotásban. Hajrá Erika!

A pölöskefői „Arthur király szerelme” előadás egy új út a csoport életében. A műfaji eszköz használata teljesen rendjén való (zene, jelmez, térforma), viszont a történetet (szerelmet!) sokkal klasszikusabban kell megfogalmazni. Szerintem sok örömötöket fogjátok meglelni a műfajban. És mi is.

Azt hiszem, a putnoki Gesztenye színjátszók a telefonkönyvet is elő tudnák úgy adni, hogy én le sem tudjam venni a szemem a színpadról. Annyira változatos repertoárral álltatok elő az elmúlt években, hogy az már önmagában csodaszámba megy. Igazi, mindent játszó csapattá váltatok. Legyen az vers, dal, színház, vagy képzőművészet.

Felborult a háromlábú szék? Szerintem nem. Bár egy kicsit mellbevágott, hogy az utolsó pillanatban a mohácsi nyitókép egy fontosnak tűnő szegmense – bizonyos etikai problémákat is magában hordozva – lemondta a Baranyai hármasban történő közreműködését. De úgy érzem, hogy ezzel a problémával megküzdöttetek. A szék két lábon is megállt és egészen stabilan is tartotta magát egy héten keresztül. Ahogyan az elmúlt években, úgy Pécsett is igyekezett a Műhely nagyobb teret biztosítani a helyi erőknek a bemutatkozásra. Szerintem sikerült a nyitó- és a zárónapon is emlékezeteset produkáljatok. Köszönöm a hozzáállásotokat, és külön a Tamburások nagyszerű közreműködését. Igazi mohácsi ízeket kaphattunk tőlük.

Az „Anconai szerelmesek” pedig a ti műfajotok. Féltem, hogy az iszonyatos rövidítés túl sokat vesz majd el a történetből, de egészen ügyesen dramatizáltatok. Talán a tempóknál, a fontos és kevésbé fontos jelenetek ritmusát jobban hangsúlyoztam volna. Gratulálok a heti teljesítményetekhez! A fesztivál végén is egy nagyon kellemes üdítőt kaphattunk tőletek a pécsi búcsúhoz. Köszönjük.

Külön szeretnék szólni a hét kihívásáról, ami magunk között szólva egy Himalája expedíció kihívását hordozta magában. Van öt napod (ebből kettő fél), van három nemzeted (Francia-Lengyel-Balmazújváros), van 25 embered (tök különböző képességekkel), van egy pécsi színházi struktúrád (bazi nagy tér), és van egy protokollárisan frekventált bemutatási időpontod (kényszered). Hurrá! Szerintem Kincs Alexa nagy hegymászó és – maradva a hasonlatnál – a nagyhátiak pedig kékvérű serpák. Rakhatsz rájuk bármilyen terhet, széles mosollyal, töretlen derűvel hirdetik, hogy a világon a legjobb dolog a színpadi létezés. És látva a munkátokat Nektek el is hiszem. Remélem, kívánom, hogy lehessen folytatása ennek a munkának, mert TI igazán megérdemlitek, hogy különlegességeket alkothassatok. Fegyelemben, odaadásban, alázatban és tehetségben abszolút színházi emberek vagytok. Alexának kívánom, hogy lehessen ideje a finomságok kidolgozására, hogy ne rögtön az első pillanattól kezdve, előadást kelljen szerveznie, hogy tudjon rezdüléseket, gesztusokat, szemeket rendezni. És mindenkinek kívánom, hogy ezeket át is élhessük. Ha némi keserű ízt érzek is a számban az csak abból fakad, hogy igazán csak az eszemmel néztem az előadást, de csak a szívemmel kellett volna látnom. Bízva abban, hogy a jövőben tudunk nektek időt teremteni, rátok, köszönöm, hogy csináljátok.

A pécsi fesztivál után kinek lesz igaza? Lehet azt tudni, vagy nem lehet azt tudni? A rendezőnek, vagy Jászai Joli néninek?

Remélem, így, néhány hónap után egyre szebb emlékeket hordozunk a szabadtéri színpadról, a sétáló belvárosról, a fagyizókról, a fényekről, az ízekről, a város levegőjéről, a Múzsák jelenlétéről, egyszóval: Pécsről!

Szóval,... lehet AZT tudni…

Fehér István, színművész, szakmai értékelő, az MSMME művészeti vezetője