Logo

Az élet egy cirkusz, csak nagyobb sátor kell hozzá

Fesztiválok, táborok, kiállítások... az életem egy darabja. Legalábbis a Műhely adta keretek között, némelykor napi 24 órában, mert ezt egy életen át kell játszani. Már amennyiben komolyan gondoljuk, hogy sérült embertársaink életébe elvisszük a kultúrát. És megmutatjuk azokat a művészeti értékeket, melyeket teremtenek.

Mindig érdeklődéssel figyeltem a nagyobb fesztiválok, városi rendezvények sátrait, kisebbeket, nagyobbakat, amelyek helyet adtak programoknak. És nem a sörsátrakra gondolok. Láttam Egerben a török sátrakra hajazó megoldásokat, Szegeden a színpompás reneszánsz sátrakat, Pécsett a szürkére festett ívsátrakat. És láttam könyvsátrakat, pagodasátrakat, négyszög- és téglalap alakú, sőt gömbsátrakat.

Milyen jó lett volna Egyesületünknek is néhány ilyen sátor, amikor a szabadtéren kézműves fogllakozásokat szerveztünk, festmény- és fotókiállításokat rendeztünk be, vagy épp csak műsor közben a szemerkélő eső elől húzódtunk be. Persze mindig voltak olyan sátrak, amiket használatba kaptunk, ilyen-olyan, kisebb-nagyobb, bérelt vagy kölcsönbe kapott, de nem saját. Mint Újpalotán az a piros mesesátor!

Mert egy sátorban igazi ám a történetmesélés is! Ki ne ismerné a Vörös sátor történetét, amikor a régi idők asszonyai ott mesélték el titkaikat.

Egy szónak is száz a vége, sátrat akartam. Saját sátrat az Egyesületnek. Nem is egyet, kettőt, hármat. Színeseket. Hogy a fesztiváljainkon ott virítsanak a tereken, hogy a balatoni üdülőben árnyékba húzódhassunk, és helyet adjanak programjainknak, de legfőképp történetmesélős beszélgetéseinknek.

Aztán egyszercsak levél jött, és mit ajánlanak? Egy sátrat. Nagyon meglepett, hogy a BRIMO társaság támogatni szeretne minket. Egy pavilon sátrat adományozott szervezetünk számára. Vagy kettőt? Az lenne az igazi! A pavilont immár az Egyesületi rendezvényeink, kulturális fesztiváljaink, művészeti táboraink alkalmával tudjuk használni. Ahogy azt szokás, kiállításra, árusításra, közösségi játékokra, ám leginkább arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és meséljünk egymásnak.

És bár ez évben a VAN fesztiválunk elmarad, tán csak Fél-fesztiválunk lesz, közösségünknek BRIMO sátra VAN!!!

Last modification: Sze 20 máj. 2020
Minden jog fentartva Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület