Részvétel a párizsi fesztiválon

Amikor Asztalos Zsolt Elnök Úr közölte a jó hírt, hogy ránk esett a választás miszerint a Párizsban tartandó Nemzetközi Kulturális Fesztiválon a Püspökladányi csoporttal együtt képviseljük Magyarországot, első hallásra hihetetlennek tűnt. Miután tudatosult bennünk, hogy micsoda megtiszteltetés és lehetőség számunkra ez az út nagy lelkesedéssel fogtunk hozzá a felkészüléshez.

A Speciális Művészeti Műhely által kiválasztott résztvevő lakónk Miklós Rómeó tánc terén kivételes tehetséggel rendelkezik, hipp-hopp, break, és elektric-boogi stílusokban tudását egyrészt autodidakta módon, másrészt neves tánciskolákban szerezte.

Egyik produkciónk Michael Jackson emlékére készült. Látványos elemekre építve Michael Jackson átváltozásának elemeit dolgoztuk ki lépésről lépésre. A második fellépőszám hipp-hopp és cigánytánc egyvelegét alkotta.

Bővebben: Részvétel a párizsi fesztiválon

Párizsban jártunk

Dél körül indultunk az intézményből a repülőtérre. A repülőgép 20.00-kor indult. A repülés miatt kicsit izgultunk. Igazán kár volt, minden simán ment. Késő este szállt le a repülő a párizsi Charles De Gole repülőtéren, ahol már várt ránk Anne és Michélle. Rövid autókázás után megérkeztünk a szállásunkra, amely St. Gratien-ben volt.

Ott tartózkodásunk alatt a napjaink délelőtt próbákkal teltek, készültünk a bolgárokkal és franciákkal közös fellépésünkre. A közös produkció Anne irányításával formálódott.

Délutánonként „szabad program” volt, amit városnézéssel, hajókázással, Párizs nevezetességeinek megtekintésével, szórakozással telt.

Olyan emeletes vonattal közlekedtünk, ami a föld alatt és felett is jár.

Bővebben: Párizsban jártunk