4 nap Szolnokon

Izgatottan vártam az utazás napját, már napokkal hamarabb elkezdtem készülődni, mivel családanya lévén rendben akartam otthon hagyni a háztartást.

A csomagolás sem volt egyszerű. Egy nőnek nem mindegy mibe öltözködik, hogy az időnek, a kedvének, az egyéniségének megfelelő ruhadarabokat válasszon, hogy jól érezze magát és persze, hogy csinos legyen benne. Mégiscsak egy fesztiválra készülök! Nyár volt és kánikula, de nem estem kétségbe, telepakoltam a bőröndömet számtalan lenge ruhával.

Már a vonaton jó volt a hangulat, mivel az egri szalaparti intézetből jövő gyerekek is nagyon izgatottak voltak. A nevelőkkel többször hangos kacagásban törtünk ki, érezhető volt a „végre kiszabadulok otthonról” hangulat.

A gyerekek sem kíméltek, a „szeretlek Ancsa néni”, „jól vagy Ancsa néni?”, „de jó, hogy jössz velünk Ancsa néni” mondatokat csupán 100-szor hallgattam végig, persze mérhetetlen derűvel.

A szolnoki színház gyönyörű volt! Megtisztelve éreztem magam, hogy ilyen impozáns helyen, ilyen nagyszerű emberekkel, ilyen nemes feladatot végezhetek.

Miközben próbáltunk a csoportommal, megismerkedtem a színház műszaki dolgozóival, akik készségesen, odaadóan és barátságosan segítették a munkánkat és éreztem, hogy profi színházi szakemberek között vagyok.

A megnyitó szívet melengető volt, nagyszerű produkciókkal, ismerős arcokkal, mind a sérültek, mind a nevelők, kísérők, fesztiválszervezők között. Örömmel láttam az ország különböző sarkaiból érkezett ismerős és ismeretlen, de mégis „hasonszőrű” barátaimat.

Itt volt az alakalom az ismerkedésre és ezt meg is tettük esténként (is) a fesztivál klubban, ahol egy hűs ital mellett hajnalig beszélgettünk és olykor táncra is perdültünk.

Összességében a 4 nap tartalmasan telt és a sérült fiatalokból és idősebbekből álló műsorszámok helyenként nagyon elgondolkodtatóak, máskor elementárisan meghatóak, olykor tisztán kacagtatóak, és sok esetben hihetetlenül profik voltak. Tudtam, ezek mögött a produkciók mögött mérhetetlenül sok befektetett munka, idő, türelem és energia áll.

Nevettem, méláztam, csodálkoztam, meglepődtem, szomorkodtam és sírtam is. Amikor vége lett és legördült a függöny azt éreztem: még maradnék…

Szél Anikó, Eger