Ülünk a vonaton...

Ülünk a vonaton, irány a Balaton, ülünk a vonaton, és kész…

Tikkasztó hőség, a víztükrön megcsillanó napsugarak tánca, mosolygó arcok, önfeledt jókedv, gondtalan pillanatok, vérre menő iszapcsaták…. Talán ezek a legemlékezetesebb jelzők, amik eszembe jutnak 2012. augusztusáról.

A püspökladányi Napfényes Sziget Integrált Intézmény ellátottjai, dolgozói, valamint a szülők – 40 fő - egy élményekkel teli hetet tölthettek együtt a fonyódligeti Tánc és Drámatáborban. Ha egy szóval kellene kifejeznem, hogy milyen élményekkel gazdagodtunk, nagy gondban lennék, hiszen igen változatos és színes programokkal tarkított hetet tudhatunk magunk mögött.

Számos alkalommal nyaraltam már a Balaton parton…

gyermekkoromban a családdal, tinédzserként a barátokkal, s legutóbb férjemmel mártóztunk meg a hűs habokban. Bevallom őszintén, indulás előtt volt egy kis félsz bennem… milyen is lesz a munkahelyemmel elmenni nyaralni. Egy hét távol a megszokott miliőtől… A kezdeti aggályok hamar oldódtak, hiszen már az induláskor szembesülhettem azzal, hogy jó helyen vagyok, jó emberekkel. A hatalmas poggyászok, a várakozás izgalmától fellelkesült arcok meghozták a jókedvemet, rám is átragadt a fiatalok és kollégák lelkesülése. S innentől kezdve felfelé ívelt a hangulatom.

Az utazás zökkenőmentesen zajlott, az idő kegyes volt hozzánk, legfeljebb az izomlázzal kellett megbirkóznunk másnap, amit a hatalmas bőröndök fel-és levonszolása jelentett a vonatra. Miután elfoglaltuk szobáinkat, azonnal fürdőruháinkba ugrottunk, s megtámadtuk a hullámzó vizet. Mit mondjak… jó volt látni az örömtől sugárzó arcokat! Több sérült fiatalunk ezidáig még csak képen látta a Balatont. Az ő reakciójuk volt talán a legemlékezetesebb számomra. Volt, aki félelemmel tekintett a „nagyvíz” látványára, s órák múlva tudta csak magát rávenni, hogy bokáig belegázoljon a vízbe, de akkor is folyamatosan fogni kellett a kezét. Mások azonnal féktelen iszapcsatába kezdtek, este nem győztük fülükből, hajukból kimosni a sarat.

Hétfő este a ritmusok és egzotikus hangszerek kavalkádja fogadott bennünket a nagysátorban. A karibi hangulat, egy kis latin érzés elvarázsolt bennünket. A színpadon 3 kongás mutatta be zenei tehetségét, nem kis örömünkre. Fel lehetett menni a színpadra, több fiatalunk is kipróbálhatta ritmusérzékét a dobokon. Ami bámulatos volt, ahogy bevonták a közönséget a játékukba, a sátorban egy emberként volt jelen az ütem! Volt, aki műanyag kukán, volt, aki széken, de többen tapsolással kapcsolódtak be a dobok lüktetésébe.  Így minden adott volt egy izgalmas, forró estéhez, pergő, latin ritmusokkal!

Másnap reggel izgatottan vártuk a táncpróbát. Oktatónk, Kincs Alexa villámgyorsan egységgé kovácsolta a táncolni érkezőket. Megtudhattunk fontos alapkifejezéseket a tánc világáról, számos érdekes dologgal lettünk gazdagabbak. Majd belelendültünk, s a Macarena latinos, nyári ritmusára kezdtük el begyakorolnia mozdulatokat. Mit ne mondjak… voltak nálam ügyesebbek… egyesek szempillantás alatt elsajátították a mozgássorozatot. A Napfényes Tánccsoport gyakorlott táncosai profi módon végezték a mozgást, büszke tekintettel figyeltem őket mozgás közben.

Az egész heti táncórák „kellemes” fáradságát természetesen a strandon vezettük le. Nyújtóztunk az árnyékban, napfürdőztünk, vízben ücsörögve beszélgettünk és nevettünk órák hosszát. A gondtalanság, a nyugalom, az együttlét öröme határozta meg a fürdőzések hangulatát.

Kedden este a szabadságukért harcoló otthontalan, kóborló gyerekek világába csöppentük a „Valahol Európában” című darab segítségével. A kaposvári Roxínház tagjai ízig-vérig elővették színészi képességeiket és énektudásukat; így megismertük Kuksi és társai második világháborúban játszódó megindító történetét.

Szerdán reggel Fonyódra a kisvonat vitt át bennünket piacolni. A zsibvásári hangulat, a forgatag magával ragadó volt. Vegyes érzések keringtek bennem, mert amennyire szeretek vásárolni, annyira féltettem a reám bízott fiatalokat is, nehogy elkeveredjenek a tömegben. Szorosan fogtuk egymás kezét, persze ők azért ki-kikacsintottak a felügyeletem alól. A pénzköltési lehetőség, a hatalmas árukínálat, az ajándéktárgyak megvásárlása a családtagoknak izgalommal töltötte el őket. Szerencsére sikerült mindenkinek kisebb-nagyobb csecsebecsével, vásárfiával hazatérnie. Az estére lázasan készültek a fiatalok. A nagysátorban diszkó volt készülőben, a zene dübörgése felpezsdítette a vérünket, önfeledt táncolásban volt részünk.

Csütörtökön a táncpróbán Alexa koordinálásával a cha-cha-cha tánclépésit gyakoroltunk. Mondhatni azt, hogy áttáncoltuk magunkat a pénteki napba, mert az esténket pedig Táncház zárta. A Tabáni együttes húzta a talpalávalót, s megtanították velünk „A barátok, a barátok facipőben járnak” , és a Cinege, cinege aranyos pintyőke” című népdalokat. A népviseletbe öltözött fiatalok, a magyar népzene hangulata megbabonázott bennünket. Egyik ellátottunk Lacika is bemutathatta népzene iránti szeretetét, s 2 népdalt elénekelt a muzsikusokkal.

A délutánt egy focimeccs is színesítette, ahol a kisorsolt felek megmérkőzhettek egymással, s mi lányok lelkesen drukkoltunk hol az egyik, hol a másik csapatnak.

Pénteki napon történelmi bemutatón vettünk részt Ellátottjaink korhű ruhákba bújhattak; bőr-, sodrott szálas-, pikkelyes páncélt viselhettek, nehéz sisakokat, lánckesztyűt vehettek magukra. A kardforgatásban is jeleskedhettek, sőt….a bátrabbak íjászkodhattak is.

Fiataljaink fáradhatatlanul és derűsen készültek a délutáni táncbemutatóra. Produkciójuk – szokásukhoz híven – lendületes, színvonalas, szórakoztató volt. Lacika előadása szívhez szóló és rendkívül megható volt, szem nem maradt szárazon.

Az este Balatonboglárra érkeztünk a Szüreti Fesztiválra. „Dáridó Lajcsival és sztárvendégeivel” - hirdette a plakát. Több se kellett nekünk! Azonnal belevetettük magunkat a mulatságba, kart-karba öltve táncoltunk, fiataljaink kívülről fújták az általuk közkedvelt dalokat.

Utolsó előtti nap a Fonyódi Várhegy kilátóhoz indultunk kisvonattal. A közös éneklés, a vidám nóták hangulata, a jóízű beszélgetések derűvel töltötték el szívünket.

Szombaton a strandon állva, amikor már hosszúak voltak az árnyak és tompák a fények, elmerengtem: ez az utolsó este a nyaralásból, amikor látom lenyugodni a napot a tó felett. Ám ha belegondolok akárhányszor is jártam erre - legyen tavasz, nyár, ősz vagy tél - a nap és a fodrozódó víztükör mindig éppúgy ott van, mint amikor legutóbb otthagytam. Ahogy Rimbaud írta: "Megtaláltam újra. Mit? Ami Örök! A tengert - egybegyúrva a Nappal."

Valahol szomorú voltam, hiszen eltelt egy élettel teli, vidám hét. De amit magam mögött tudhatok több ennél: megismertem a főnökeimet, kollégáimat, ellátottjainkat, a szülőket egy egészen más szemszögből. Bátran állíthatom, kiváló lehetőség volt ez a mozgalmas hét csapatépítő tréningnek is!

Tóth Csíkjai Nelli, Püspökladány