WCMIW Jelentés

We can make it work

YMCA olasz partnerszervezetünk az Erasmus+ Program keretében szervezett ifjúsági cserét Nagy-Britannia, Litvánia, Lettország, Spanyolország, Olaszország és Magyarország csoportjainak részvételével 2019. december 13-23. között.

Az ifjúsági csere célja volt, hogy a résztvevőket közvetlen kapcsolatba hozza a program fő témájával (A workshop témája: We can make it work: Employability skills for integrated groups) és a kapcsolódó problémákkal, a foglalkoztathatósággal és a munka világával.

Alább a Csongrád Megyei Napsugár Otthon ásotthalmi résztvevőinek „jelentését” olvashatjuk.

A programról

A programra – amelyről a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület által szereztünk tudomást – novemberben kezdtünk el készülni az intézetben. Az utazásunk financiális és egyéb (Európai Egészségbiztosítási Kártya) hivatali, adminisztratív része problémamentesen zajlott le. Az intézeti ellátottaink nagyfokú izgalommal várták az utazást és programmal kapcsolatos feladataikat is megfelelő komolysággal vették tudomásul.

December 13-án a kora reggeli órákban indultunk el vonattal a szegedi vonat állomásról a budapesti nemzetközi repülőtérre. A repülőnk menetrend szerint 11:55-kor szállt fel velünk együtt, majd körülbelül másfél órányi repülést követően landoltunk a Római Fiumicino Reptéren. Poggyászunkkal a kezünkben a Fiumicno Express menetrend szerint közlekedő buszjáratával indultunk Nápoly felé. A busz nagyjából két órás késéssel érkezett Nápolyba. Ezen idő alatt az olaszországi kontaktunk Luca Paolisso telefonon érdeklődött hollétünk felől. Tájékoztattam a késésről és a körülbelüli megérkezésünk időpontjáról, kérte, hogy megérkezésünkkor értesítsem. A nápolyi központi busz-pályaudvarról a vonatállomás felé vettük az irányt és Circumvezuviana egyik járatával érkeztünk meg a Leopradi állomásra Torre del Greco-ba. Innen vendéglátóink személyautóval vittek el minket a Holidays Hotel-hez a program színhelyére. Ekkora már este kilenc óra tájban egy gyors üdvözlést és tájékoztatást követően foglaltuk el a szobánkat.

A következő napon a csapatok megismerése és egymás nevének megtanulására célzott tevékenységeké volt a fő szerep. A napi rutin a program ideje alatt nagyjából hasonló volt: reggelire fél 8 és 9 óra között lehetett menni. Az első activity-re fél 10 és 12:30 között került sor, délután egy órakor után lehetett menni ebédelni, utána olasz szokás szerint szieszta idő következett délután 4-ig. A délutáni foglalkozás ezután kezdődött és tartott egészen este 7 óráig, vacsorázni fél 8 után volt lehetőség. A csendes pihenő 10 órától lépett életbe, de a szálloda elhagyása késő este is megengedett volt.

A program első napja tehát az ismerkedésé és csapatépítésé volt. Feldobva egy délutáni városnézéssel egybekötött kincsvadászattal. A csapatokat minden esettben a nyelvi követelményeknek megfelelően igyekeztek kialakítani. Az első nap alakult csapatok később, esténként egy tutor társaságában összeülve beszélhették meg az aznapi tevékenységük konklúzióját.

A mi csapatunk egy olasz lánnyal és egy brit fiatal fiúval egészült ki, tutornak pedig az egyik brit csapatvezetőt osztották be hozzánk. A második nap szintén ismerkedéssel és önismereti feladatok voltak középpontban. A feladatok kiosztását megelőzte egy gyors tájékoztatás, ezek kívül minden ülésszak végén lehetőségünk volt véleményezni az adott tevékenységet.

A program időtartama alatt többféle feladatban is kipróbálhattuk magunkat. Volt élőkönyvtár, egy-egy témát feldolgozó workshop, kreatív feladatok mint például fotó-sztori ami egy történetet dolgoz fel, europass-önéletrajz tanfolyam, kézműves feladatok: öltöztess fel egy figurát állásinterjúra és fantázia vállalkozás alapítása. Esténként vacsora után 'culture presentation'-t tartottunk, ahol az adott csapat bemutatta nemzetének kultúráját, specialitását és nevezetességeit. Számomra ezek az előadások jelentették a legizgalmasabb pontját a programnak. Elsőként a britek és lettországi csapat tartott bemutatót, őket követte a litván és a magyar prezentáció, majd a spanyol és az olasz.

A szabadnapunkat a második hét csütörtöki napján kaptuk meg. Erre a napra egy játékos feladatot is volt: egy fej vöröshagymát kellett szerepeltetni azokon a fotókon amelyeket utazásunk alatt készítettünk. Ezeket a képeket utána közzétettük a program közösségi média felületein. Így született meg Brian a hagyma utazása a Vezúvhoz.

Ezen a napon délelőtt Torre del Greco belváros részében egy kis városnézéssel egybekötött szuvenírvadászatot eszközöltünk, majd 11 óra körül vonattal Ercolano városnegyedbe utaztunk, ahonnan előzetes információink szerint célzott buszjáratok indultak a Vezúv irányába.

Az utolsó napokban egy egynapos Nápolyi foglalkozáson is részt vettünk. Egy szociális központot látogattunk meg, ahol szegény sorsú civilek és bevándorlók kaptak helyet. A foglakozáson két tutor segítségével hasznos és díszes eszközök készítését tanulhattuk meg, ezt követően a nápolyi Dante téren berendezett karácsonyi vásárban töltöttünk egy kis időt. Az ezt követő foglakozásokon egy átfogó programvéleményezési feladatsorozat keretein belül véleményezhettük az elmúlt 10 napot, itt lehetőségünk volt előadni és átbeszélni a nehézségeket és problémákat, amelyek konstruktív javaslatként hasznára válhatnak a jövőbeli hasonló programok kivitelezésében.

A program utolsó előtti napján december 21-én (szombaton) lett megtartva a program zárórendezvénye, zenével és itallal egybekötve. A másnap már nagyrészt a hazautazás szervezésének jegyében telt. Kiosztásra kerültek továbbá a programban való részvételt igazoló oklevelek és egy rögtönzött tablófotózásra is sor került. A búcsú természetesen mindig fájdalmas: remek embereket ismerhettünk meg, akiktől rengeteg inspirációt, támogatást kaptunk.

A jövőbeli programokon és pályázatokon való szereplés reménybeli lehetőségével búcsúztak a csapatok egymástól. A hétfői visszautunk viharos időjárással kezdődött, ahogy kisbusszal a Leopardi állomásról kivonatoztunk a Nápolyi Központi Állomásra, ahonnan hasonlóan mint megérkezésünk napján busszal utaztunk vissza Rómába. A Fiumicino reptéren már napos idő köszöntött minket. A 14:20-as járatunkat időben elértük és Budapestre fél órás késéssel érkeztünk meg 16:40 perc körül. Szegedre körülbelül este nyolc óra tájban érkeztünk vissza.

A Vezúvról

Kétségkívül az egyik legizgalmasabb részét kint tartózkodásunknak a Nápoly mellett tornyosuló Vezúvval való találkozás jelentette. Szabadnapján valamennyi csapat legalább egyszer ellátogatott hozzá. A vulkánt – amely megérkezésünk óta folyton szem előtt volt és amely néma fenyegetésként volt jelen a mindennapjainkban – közelről látni fenomenális élményt jelentett. Európa jelenleg is működő vulkánjai közül kevésnek van olyan még ma is a köztudatban élő félelmetes hírneve mint a Vezúvnak, amely mint ismeretes Kr. e. 79-ben a Római Köztársaság válságának idején történt kataklizma-szerű eseménynek köszönhető. Abban mindannyian egyetértettünk több mint 1200 méter magasan szavakkal leírhatatlan látványban volt részünk: elszenesedett erdőkkel tarkított völgyek völgyek, kopár  sziklaormok és a több mint ezer éve katasztrófát szenvedett Pompeji megmaradt romjai.  A Vezúv maga testközelből, ha lehet még ijesztőbb látványt nyújt: fentről a kürtőbe nézve kisebb vulkanikus tevékenység szemtanúi  is voltunk. Csapatunk tagjai azóta is emlegetik a vulkánt, amely valószínűleg maradandó élményt jelentett ki belőlünk.

A csapat reakciója

Tóth Sándor az ásotthalmi intézet lakóotthoni ellátottja a kezdetektől izgatottan várta az utazást. Sándornak nem ismeretlen a munka világa és külföldön is járt már ezelőtt, de a megismerés vágya és a lehetőség a kimozdulásra erősen él benne jelenleg is. Elmondása szerint: „Az olaszországi úton, jók voltak a foglalkozások, tartalmas volt a program. Ízlett az olasz-étel, új embereket ismerhettem meg. A szállás, a kirándulás, más ország megismerése szép volt. Nápoly és Róma is tetszett főleg úgy, hogy a tengerpart közelében fekszenek. Az egész országot tenger „veszi körül”.

Sándor számára a nemzetközi közlekedésben és az utazások megtervezésében, illetve lebonyolításának menetében jelentett nagy előrelépést a program. Ezen kívül szociálisan és csapatmunkában érhető utol még pozitív javulás. Néhány napig tartó izoláltságát felfüggesztve 5 nap elteltével már önállóan kereste a külföldi csapatok tagjainak társaságát és velük a kedvenc témájáról a gépjárművekről szeretett beszélgetni. Ismereteihez mérten fogalmazta meg kritikáját is a programmal kapcsolatban:

„Ami nem tetszett, hogy sok volt a szemét (az utcán), nem volt kuka (köztéri szeméttároló). A közlekedésben káosz: sok szabálytalanság, törött autó, kész roncsderbi volt az egész. Nem sok mindent értettem meg amit mondtak, kicsit kirekesztve éreztem magam kezdetben. Kevés volt a szabadidőnk.”

Tóth Sándor a program óta, ha lehet még jobban igyekszik tanulni, fejlődni, ismereteit bővíteni. Jelenleg segédmotoros jogosítványának megszerzésén fáradozik, de érlelődik benne az intézeten kívüli élet iránti vágy is, amire tudatosan igyekszik készülni.

Joó Sándor az ásotthalmi intézet rehabilitációs otthonának ellátottja, nem ismeretlen számára az intézeten kívüli élet. Jelenleg is igyekszik megvetni a lábát az intézeten kívül. Általában legjobb Képességei és tudása szerint cselekszik, erős akaratú egyén. Első alkalommal próbálkozott meg a nemzetközi utazással, elmondása szerint:

„Nagyon jól éreztem magam. Első alkalommal repültem, emiatt nagyon meg voltam ijedve, de utólag megszerettem a repülést. Mikor megérkeztünk Rómába – nagyon szép a város a levegőből – jól ment minden a repülőtéren. Utána buszra szálltunk, (Nápolyból vonattal) elmentünk a Leopardi állomásra (Torre del Grecoban) ott kijöttek elénk. Azután a szállásra vezettek minket. A többi csoport már ott várt ránk. Nagyon jó volt a szállásunk, közvetlenül a tengerpart mellett laktunk. Tetszettek az ételek és minden egyéb. Volt alkalmunk egyedül sétálni egy olasz városban. Torre del Greco nagyon tetszett.”

Sándor egyedül is képes jól tájékozódni, nem riadt vissza az önálló városnézés lehetőségétől. Különösen élményszerű volt számára a tengerpart és a tenger látványa, a Vezúvról is eddig csak tankönyvekben olvasott. Sándor önértékelési problémákkal küzd, emiatt sokszor támogatást igényel. Kritikai véleménye a programról, önismeretének fejlődésével együtt keletkezett:

„Ami nehezemre esett elsőnek az a beilleszkedés volt. Különösen nehéz volt az idegen nyelv hiányát pótolni. Néhány activity és kvíz – játékban nem éreztem jól magam. Az ágyamat kényelmetlennek találtam.”

Sándor egyik esti csoportmegbeszélés alkalmával elmesélte próbálkozásának történetét az intézeten kívüli életre. Nagyon sok biztatást és támogatást kapott a csoport tagjaitól, ami igazán mélyen megérintette. Mostanság is hangoztatja mekkora „löketett” kapott arra vonatkozóan, hogy jó úton halad.

Összességében mindkét Sándor esetében tetten érhető a programot követő pozitív változás. Mindketten nagy fokú önbizalommal és tenni akarással fogtak hozzá terveik megvalósításához. Ismereteik és tudásuk az közlekedés és utazás, tájékozódás tekintetében nagymértékben fejlődtek. Ezen kívül az önismeret területén is előbbre léptek és a képes-vagyok-rá attitűd is gyökeret eresztett gondolkodásukban. Az újdonság varázsa még élénken él bennük, nyelvi és kifejező eszközeikben láthatóan bátrabbak, néhány olasz kifejezés és parafrázis jelenleg is éléken él az emlékezetükben, mint pl: kérem-köszönöm, szia és jó napot-estét. Munkavállalási kedvük láthatóan erősebb, mindketten keresik a lehetőségét, hogy újabb területeken is kipróbálhassák magukat. Érdeklődésük megtartott, élénken kérdezősködnek a jövőbeli pályázati lehetőségekről.

Segítői szemmel

Mind Ferenc kollégám, mind saját magam nevében is szeretnénk megköszönni a MSMME-nek a lehetőséget és a bizalmat. Nem minden aggodalom nélkül vállaltuk el a kíséretet a programhoz, de utólag nem bántuk meg a döntésünket. Ferenc ápoló-segítő munkája mellett mindig is nagy hangsúlyt fektetett, hogy ne csak fizikai, de támogató és nevelői módon is hozzájáruljon az intézeti ellátottak életének jobbá tételéhez, emiatt a taktikai megbeszélések idejére vállalta az ellátottak teljes körű felügyeletét, ezen kívül ott segített a többi delegációnak ahol csak tudott. Saját elmondása szerint nehezen birkózott meg a nyelvi korlátokkal, szereti hasznosnak és tevékenynek érzi magát és nem szeret másokra hagyatkozni. Hátrányos helyzetéből azonban gyorsan feltalálta magát: egy nyelvi mobil applikáció segítségével a feladatok elvégzéséhez tevékenyen hozzá tudott járulni, ami nagy segítséget jelentett számomra is a non-stop tolmácsolást tekintve. Ezen kívül a program egyik legnehezebb feladatában, amelyben vállalkozást kellett indítanunk, saját otthoni vállalkozásának üzleti tervét mutathattuk be, hozzájárulva ezzel, hogy a Legjövedelmezőbb Ötlet díját a csapatunknak ítéljék. Ferenc és jómagam is nagyon sok inspirációt és ötlete gyűjtöttünk a munkánkhoz, amit a jövőben igyekszünk beépíteni további tevékenységünkbe is.

A program kritikai megközelítésében az egyik brit csapatvezető álláspontjával tudunk egyetérteni, aki szofisztikált módon vetette fel az a program véleményezését célzó foglakozáson az időbeosztás problematikáját. Fejtegetésében arra hivatkozott, hogy több európai országban / régióban korábban kezdik a munkát és korábban fejezik is be azt, – az ebédidő rövidebb, szieszta pedig nincs – emiatt nehéznek titulálta az alkalmazkodást az itáliai szokásokhoz a délutáni sziesztát pedig negatívan ítélte meg. Véleménye szerint ha korábban kezdődik és kevesebb szünettel folyik a munka, korábban is lehet befejezni, ami a szabadidő kihasználását tekintve előnyösebb lett volna. Való igaz, hogy a szieszta alatt a város legtöbb vendéglátó helye és üzlete zárva tartott. A szobákban a pihenés pedig nem pótolta az esti alvást, emiatt a legtöbben ezt az időt a szállodában ülve töltötték el. Tehát inkább volt nevezhető ez az időtartam „semmittevésnek”. Felvetették továbbá, hogy a program helyszíne nagyon távol volt a központtól és a közlekedést sem volt egyszerű megoldani, emiatt Nápolyból nagyon keveset láthattak a részvevők.

Mint fentebb már említésre került, nem minden aggodalom nélkül vállaltam el megbízást. Nem idegen számomra a nemzetközi terep, ha saját magamról van szó félelem nélkül vágok neki, bármilyen nemzetközi terepnek. Egy csapattal kiutazni, érdemileg hozzájárulni az adott programhoz és visszajönni épségben teljesen más szint. Szeretném hinni, hogy jó munkát végeztem, nagyon sok dicséretet kaptam és igyekszem jó munkát végezni a jövőben is. A szakmai tevékenységemet illetően a nem szokványos, hagyományos oktatás tekintetében tapasztaltam a legszembeötlőbb változást: több olyan kreatív és játékos feladatot is sikerrel abszolváltam, amelyeket munkám során is sikerrel alkalmazhatok, legyen szó az intézeti, vagy az ÉFOÉSZ szegedi csoportján belüli szakmai feladatokról. Úgy érzem, a programban való részvételnek hála magabiztosabban állok neki szervezési és kivitelezési feladatoknak. Ezen túl menően remélhetőleg nemzetközi kapcsolatok tekintetében is sikerült pozitív változást kieszközölni és fenntartani a jövőbeli együttműködés, kooperáció lehetőségét is.

Schlesinger László